A csodálatos mandarin

Repertoár / A csodálatos mandarin

A DUDA ÉVA TÁRSULAT és a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KÖZÖS PRODUKCIÓJA 

 

Koreográfus, rendező: Duda Éva

 

 

Bartók Béla egyik legismertebb műve, A Csodálatos Mandarin testi és lelki határokat feszegető története az emberi szenvedély, a vágy és a megtisztulás erejét tárja fel. A Fischer Iván által vezényelt monumentális zenemű a Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködésben és a Duda Éva Társulat közreműködésével került bemutatásra 2023-ban Budapesten és Rómában. Az előadás 2025-ben újra visszatér a MÜPA Hangversenytermébe, valamint Bukarest és Bonn közönsége is megismerheti ezt a különleges alkotást.

A zenészekkel körülölelt térben, egy emelt színpadon bontakozik ki a partitúrában is rögzített cselekmény. A nemzetközileg elismert koreográfus, Duda Éva a kortárs táncművészet gazdag eszköztárát alkalmazva kelti életre a történetet: lendületes és árnyalt mozdulatok, érzékeny gesztusok, valamint impresszív vizuális világ megteremtésével vezeti a nézőt Bartók drámai univerzumába. A mű komplexitása nemcsak zeneileg, de tematikájában is előremutató: a testi vágy és a lelki megtisztulás története máig aktuális, erőteljes humanista üzenetet hordoz.

Az előadás hűen követi a szerzők által megalkotott karakterek és akciók dramaturgiáját, miközben friss értelmezést kínál: a modern formanyelv és a különleges térhasználat új kontextusba helyezi a mű szenvedélyes és erotikus látomásait. 

A zene feszült és zaklatott szakaszai a koreográfiában is visszaköszönnek, miközben a mozgás lágyan és érzékletesen követi a zene lírai íveit is. Az előadás során a zene és a tánc mesteri összhangjával bontakoznak ki a mű túlfűtött érzelmei és a mélyen emberi pillanatok.

A főbb szerepekben kivételes művészek lépnek színpadra: Mandarin karakterében Csere Zoltán táncművész, a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje, a lány szerepében Bundschuh Vera, a Duda Éva Társulat szólistája, míg a gavallért Kováts Tibor, Liszt Ferenc-díjas, Kiváló balettművész alakítja.

 

Táncművészek:

 

Mandarin: Csere Zoltán

Lány: Bundschuh Vera 

Gavallér: Kováts Tibor, Liszt Ferenc-díjas Kiváló művész

Diák: Kovács Mátyás

Csavargók: Kostas Charalampous, Deák Kristóf, Gyugos Dominik

 

Jelmez: Szűcs Edit

Fénytervező: Pető József

Tér: Zentai Róbert, Duda Éva

Koreográfus asszisztens: Váth Máté

Produkciós vezető: Vitárius Orsolya

Társulati menedzser: dr. Vodál Anita

 

Koreográfus, rendező: Duda Éva

Category: