BÁBEL

Repertoár / BÁBEL

A Nemzeti Táncszínházzal közös produkció

2024

Rendező-koreográfus: Duda Éva

 

 

Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, mégis egyre nagyobb a zűrzavar körülöttünk, és napról napra egyre nehezebb eligazodni a világban. A BÁBEL című produkció a XXI. század társadalmi kihívásaival szembenéző egyének és közösségek emocionális állapotát kívánja letapogatni. A „bábeli zűrzavarban” a személyes megélésünk sokszor nagyon hasonló, mivel a legfontosabb emberi tényezők tekintetében a világ minden táján szinte egyformán érzünk és gondolkodunk, hiszen hasonlóak a félelmeink és a vágyaink. Feltételezhetően nincs olyan józan ember, aki akár a háborúkat, akár a bolygó felemésztését, vagy az élővilág elpusztítását szeretné, ez ugyanakkor folyamatosan történik, és brutális következményeket von maga után, amiért mégiscsak az emberiség a felelős.

A BÁBEL expresszív képek sorozatával egy eklektikus világot ábrázol öniróniával és humorral, melyben az emberek az elveszett egyensúlyi állapot felé törekedve mégis a káosz felé haladnak. A két pólus közti feszültséget az előadás formai, zenei és vizuális hatások sokoldalú eszközeivel bontakoztatja ki.

Közreműködnek a Duda Éva Társulat táncművészei
Vendégművészek: Lőrinc Katalin, Kováts Tibor
Zene: Konsiczky Dávid, montázs
Jelmez: Remete Kriszta
Látványtervező: Fügedi Balázs
Fénytervező: Pető József
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix, Váth Máté
Produkciós vezető: Vitárius Orsolya
Társulati menedzser: Vodál Anita
Rendező-koreográfus: Duda Éva, Harangozó Gyula-díjas művész

Az előadást 12 év feletti nézőknek ajánljuk.
Az előadásban stroboszkóp szerepel.

Az előadás a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben készült.

Támogatók: Nemzeti Táncszínház, KIM, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület

Hossz: 80 perc

Fotók: Dömölky Dániel

Category: