Évával a Szegedi Szabadtérin dolgoztam először együtt, majd kis idő elteltével megkeresett és a Társulat állandó tagja lettem mint táncművész.
2021 január óta már nem láthatnak a nézők a színpadon a Társulat előadásaiban, mostanra kizárólag a háttérfeladatok terén tevékenykedem, kivéve amikor egy-egy váratlan helyzet miatt mégis színpadra kell állnom beugróként. “Névjegykártyámon” a stúdiókoordinátor, valamint a produkciós asszisztens megnevezések szerepelnek, de ezen kívül én felelek a jelmezekért, de szervezek és koordinálok egyéb programokat is, mint a ZÖME FESZT, Summer Intensive, a Drámarodeó színházi beavatóprogram, a cserebere-vásár és a többi. Jelenlegi szerteágazó munkaköröm tükreként körülbelül egy éve kaptam meg az Olgika becenevet Társulaton belül Huszár Ági kolléganőmtől.. tartalmakért kövessetek minket Ágival Instagramon.