,,Végre folyamatosan tudunk dolgozni, ami nagyon felvillanyoz. Egy-egy új kreáció mindig teljesen leköti a figyelmem, a gondolataim, és amíg nem érünk a végére, addig nem tudok szabadulni. Ez megterhelő ugyan, de egy különös izgatottságban tart. Most egy olyan produkción munkálkodunk, ami nagyon nagy előkészületeket igényelt, és mindannyiunk számára nagy kihívás. Csodálatos nézni ahogy alakul a mű, ahogy fejlődnek a táncosok napról napra, ahogy a szerzők együtt komponálják a zenét, és ahogy szépen lassan minden összeáll. Ez az utolsó 10 nap talán a legizgalmasabb és a legfeszítőbb is: felgyorsulnak az események, és mint egy mágnes által, összeállnak a puzzle részei. Nagy szükségünk volt a hosszú egy év után erre az időszakra, ráadásul a darab hangulata derűs, játékos, amitől elképesztő jó a felhajtóereje az egésznek. A Virtus után újra cirkusszal, akrobatikával és élőzenével foglalkozni igazán felemelő, és úgy érzem, hogy ez a mű a bennünk rejlő gyermeket szólítja meg elsősorban, humorával és lököttségével. Őszintén remélem, hogy mosolyt tudunk csalni majd a nézők arcára, és fel tudjuk tölteni az embereket életerővel, mert ez tulajdonképpen ennek az előadásnak a missziója! „
Ha még nem láttátok az eseményt, a Jegyek menüpont alatt megtaláljátok!