Az intenzív mozgás mindig is nagy részt töltött be az életemben.
3 évesen művészi tornával kezdődött, majd se perc alatt már a Hegyvidék SE ritmikus gimnasztika edzésein találtam magam. Kiderült, hogy bírom a strapát, könnyen alkalmazkodom, szorgalmas és kitartó vagyok. 13 évig versenyszerűen űztem a sportágat, amikor aztán abba kellett, hogy hagyjam. Elfáradtam, a hátammal is voltak gondok, na meg jött a kérdés, hogy akkor hova tovább. Így
kerültem el Grecsó Zoltán óráira, ahová a gimi utolsó évei mellett ahányszor csak tudtam eljártam. Valami megmagyarázhatatlan izgalommal vártam mindig ezeket az esti órákat. Éreztem, hogy ez valami nagyon jó ami történik, lángol szívem, lelkem. Zolinak hála megindultam a táncművészet irányába és 2016–ban felvettek a linzi táncművészeti egyetem kortárs tánc/pedagógia szakára. Ott
2020–ban végeztem, amikor a járvány helyzet miatt hazakerültem Budapestre. Ez az időszak ösztönzött arra, hogy elkezdjem jobban megismerni a saját stílusom, kifejezésformám a táncon belül. Új ajtók nyíltak meg és egyre nőtt bennem a kíváncsiság, hogy mi minden lehetőséget rejt magában a test(em). Ezzel elindult egy kutatási folyamat, ami azóta is tart, és aminek alapját nagyban
meghatározta.a Koppenhágában töltött időszakom, ahol egy fél évet töltöttem Erasmus diákként, a Danish National School of Performing Arts koreográfusi programján.
Aztán 2021–ben Éva felvett a társulatába és az egykor még csak a nézőtérről leskelődő és álmodozó tiniből hivatalosan is táncművésszé lettem. Első közös munkánk a RAMAZURI volt, amit azóta is nagy sikerekkel játszunk itthon és külföldön. 
Még ebben az évben csatlakoztam a Willany Leó Improvizációs Táncszínházhoz is.
Nekem a tánc egy folyamatos önismereti utazás és egy óriási privilégium, hogy a szakmámnak tudhatom. Nap mint nap csapatban dolgozni, új alkotókat megismerni, különböző művészeti folyamatok részese lenni, innovatív és nyitott gondolkodású emberek között lenni…mi kellene ennél több?