Rácz Réka

2018 júniusában végeztem a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Vizsgakoncertünkre többek között Duda Éva készített koreográfiát, ekkor találkoztam személyesen először a társulat tagjaival, Évával, és az általa képviselt mozgásformával. Szabadúszóként csöppentem bele a szakmai életbe Budapesten, első kreációm a társulattal az Utópia című darabvolt 2018 őszén. Ezek után számos koreográfussal dolgoztam együtt, úgy mint Grecsó Zoltán, Kulcsár Noémi, Topolánszky Tamás.

A Duda Éva Társulatnál a Wonderland, Virtus, Frida, illetve a Labirintus című darabokban is lehetőségem volt részt venni.

Category: