Dévai Lúcia

Kezdetekben nem is gondoltam volna, hogy valaha közöm lesz a tánchoz – vagy úgy egyáltalán a művészetekhez… Gimnazista koromig aerobikoztam s bár nagyon szerettem, már akkor is éreztem, hogy nekem VALAMI hiányzik belőle – még ha nem is tudtam pontosan, mi…

Aztán később rájöttem, hogy ez a VALAMI számomra pont a lényeg: a KIFEJEZÉS lehetősége. Hiszen a világ sokkal, de sokkal több végrehajtott gyakorlatsoroknál! Persze annak is megvan a helye és értéke – de számomra biztosan nem az, amiben ki tudok teljesedni…

A Pécsi Művészeti Gimnáziumban végeztem s ezt követően  amiben csak tudtam, kipróbáltam magam. Úgy is mondhatnám, elkezdtem magamra találni ebben a világban és elkezdett engem is minden megtalálni: musicalek, operák, közel egy év külföldi artista iskola és több kisebb kitérő…

A tánc mellett a cirkusz a mai napig az életem része és e két világ ötvözete, amiben leginkább elhelyezem a jelenlegi önmagam. 

Mivel a kortárs tánc mindig is vonzott, számomra nem volt kérdés, kipróbáljam-e magam a Duda Éva Társulat világában. Nekem ez a lehetőség egyszerre kaland, munka, izgalom és fejlődés!

Számomra hatalmas élmény és lehetőség, hogy a részese lehetek ennek a lendületes csapatnak és alkotói folyamatnak!

Category: