RAMAZURI TURNÉ 2022. NYÁR

Végre itt a nyári turnénk, több nemzetközi és hazai fesztiválon is részt veszünk a következő hetekben. Az ország legkülönbözőbb pontjain és külföldön is találkozhattok velünk kiemelkedően sikeres RAMAZURI című tánc-cirkuszi előadásunkkal. Köln, Kapolcs, Šibenik, Gyula, Keszthely – ezekre a helyekre látogatunk el a következő másfél hónapban. A TáncParkban – a Budapesti Nemzeti Táncszínház szabadtéri fesztiválján – fővárosi közönségünk július 19-én este merülhet el lendületes előadásunk világában.

Büszkék vagyunk arra, hogy két külföldi táncfesztiválra is meghívást kaptunk, a kölni SommerAkademie keretein belül június 17-én, valamint a horvátországi Šibenikben, július 25-én a Šibenski Plesni Fesztiválon. Találkozhattok velünk a Művészetek Völgyében július 22-én, a a Gyulai Várszínház augusztus 16-án, Keszthelyen pedig a Táncpanoráma keretében szeptember 10-én.

Valahányszor közönségünk a táncszínházi világ új dimenziójában találhatja magát, Farkas Izsák és Szarvas Dávid élőzenés duója garantálja a teljesen egyedi karneváli hangulatot, a látványos és teljesen egyedi koreográfia pedig mindenkit magával ragad.

Nyári túránk összes programja megtalálható honlapunkon a Jegyek menüpont alatt.