Magyar

Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ma
  • A csodálatos Mandarin – Müpa – Budapest

    Müpa Budapest Komor Marcell u. 1., Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT és a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KÖZÖS PRODUKCIÓJA A MÜPÁBAN: A csodálatos Mandarin Bartók Béla egyik legismertebb műve, A Csodálatos Mandarin testi és lelki határokat feszegető története az emberi szenvedély, a vágy és a megtisztulás erejét tárja fel. A Fischer Iván által vezényelt monumentális zenemű a Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködésben és a Duda Éva Társulat közreműködésével került bemutatásra 2023-ban Budapesten és Rómában. Az előadás 2025-ben újra visszatér a MÜPA Hangversenytermébe, valamint Bukarest és Bonn közönsége is megismerheti ezt a különleges alkotást. A zenészekkel körülölelt térben, egy emelt színpadon […]

  • A csodálatos Mandarin – Beethovenfest – Bonn

    Opera Bonn Am Boeselagerhof 1, Bonn, Németország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT és a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KÖZÖS PRODUKCIÓJA: Bartók Béla egyik legismertebb műve, A Csodálatos Mandarin testi és lelki határokat feszegető története az emberi szenvedély, a vágy és a megtisztulás erejét tárja fel. A Fischer Iván által vezényelt monumentális zenemű a Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködésben és a Duda Éva Társulat közreműködésével került bemutatásra 2023-ban Budapesten és Rómában. Az előadás 2025-ben újra visszatér a MÜPA Hangversenytermébe, valamint Bukarest és Bonn közönsége is megismerheti ezt a különleges alkotást. A zenészekkel körülölelt térben, egy emelt színpadon bontakozik ki a partitúrában is […]

  • BÁBEL – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

      A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: BÁBEL Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni. A BÁBEL című produkció a XXI. század társadalmi kihívásaival szembenéző egyének és közösségek emocionális állapotát kívánja letapogatni. A „bábeli zűrzavarban” a személyes megélésünk sokszor nagyon hasonló, mivel a legfontosabb ember tényezők tekintetében a világ minden táján szinte egyformán érzünk és gondolkodunk. Minden közösségben a kötődéseink, szeretettel teli kapcsolódásaink, […]

  • FRIDA – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be […]

  • FRIDA – Mestre, Velence – OLASZORSZÁG

    Teatro Toniolo Piazzetta Gian Francesco Malipiero, 1, Velence, Olaszország

  • FRIDA – Stadttheater Fürth – NÉMETORSZÁG

    Stadttheater Fürth Königstraße 116, Fürth, Németország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be […]

  • RAMAZURI – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT és a NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ közös produkciója: RAMAZURI tánc-cirkuszi felfordulás egy részben 6-96 éves korig A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.  Humor és dráma kéz a kézben jár, miközben egyformán vannak jelen szelíd és harsány megoldások,  elegancia és komédia, valóság és fantasztikum. Az előadás […]

  • FRIDA – Eiffel Műhelyház – Budapest

    Eiffel Műhelyház Kőbányai út 30., Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • Szilveszteri forgatag – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    A Duda Éva Társulat előadásainak legszebb pillanatait élhetik át egy különleges szilveszteri összeállításban! Az est során részleteket láthatnak négy lenyűgöző produkcióból: RAMAZURI – Tánc-cirkuszi kavalkád humorral és káprázatos akrobatikus elemekkel FRIDA, az élet múzsája – A híres mexikói festőnő, Frida Kahlo szenvedélyes életét bemutató lírai produkció BÁBEL – Az emberi kapcsolatok szépségét és bonyolultságát bemutató legfrissebb alkotás VIRTUS - A Társulat első, újcirkuszi zsánerekre épülő szórakoztató produkciója Ez a szilveszteri program nem csak a tánc szerelmeseinek szól, hanem mindazoknak, akik egy felemelő és látványos művészeti élménnyel szeretnék […]

  • Szilveszteri forgatag – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

    A Duda Éva Társulat előadásainak legszebb pillanatait élhetik át egy különleges szilveszteri összeállításban! Az est során részleteket láthatnak négy lenyűgöző produkcióból: RAMAZURI – Tánc-cirkuszi kavalkád humorral és káprázatos akrobatikus elemekkel FRIDA, az élet múzsája – A híres mexikói festőnő, Frida Kahlo szenvedélyes életét bemutató lírai produkció BÁBEL – Az emberi kapcsolatok szépségét és bonyolultságát bemutató legfrissebb alkotás VIRTUS - A Társulat első, újcirkuszi zsánerekre épülő szórakoztató produkciója Ez a szilveszteri program nem csak a tánc szerelmeseinek szól, hanem mindazoknak, akik egy felemelő és látványos művészeti élménnyel szeretnék […]

  • FRIDA – Eiffel Műhelyház – Budapest

    Eiffel Műhelyház Kőbányai út 30., Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • BÁBEL – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

      A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: BÁBEL Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni. A BÁBEL című produkció a XXI. század társadalmi kihívásaival szembenéző egyének és közösségek emocionális állapotát kívánja letapogatni. A „bábeli zűrzavarban” a személyes megélésünk sokszor nagyon hasonló, mivel a legfontosabb ember tényezők tekintetében a világ minden táján szinte egyformán érzünk és gondolkodunk. Minden közösségben a kötődéseink, szeretettel teli kapcsolódásaink, […]

  • FRIDA – Wiener Stadthalle, Bécs – AUSZTRIA

    Wiener Stadthalle Roland-Rainer-Platz 1, Wien, Austria, Wien

  • FRIDA – Stadttheater, Lippstadt – NÉMETORSZÁG

    Stadttheater Lippstadt Cappeltor 3-5, Lippstadt, Lippstadt

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • FRIDA – Theater Hameln, Hameln – NÉMETORSZÁG

    Theater Hameln Sedanstraße 4, Hameln, Hameln

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • FRIDA – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház – mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • FRIDA – Burghof, Lörrach – NÉMETORSZÁG

    Burghof Herrenstraße 5, Lörrach, Germany

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • FRIDA – Helmut List Halle – Graz, Austria

    Helmut List Halle Waagner-Biro-Straße 98a, Graz, Austria

  • FRIDA – Nagyváradi Állami Színház – Nagyvárad

    Nagyváradi Állami Színház P-ţa Ferdinand 4-6, Bihor, Nagyvárad, Romania

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • RAMAZURI – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT és a NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ közös produkciója: RAMAZURI tánc-cirkuszi felfordulás egy részben 6-96 éves korig A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.  Humor és dráma kéz a kézben jár, miközben egyformán vannak jelen szelíd és harsány megoldások,  elegancia és komédia, valóság és fantasztikum. Az előadás […]

  • BÁBEL – Nemzeti Táncszínház – Budapest

    Nemzeti Táncszínház Kis Rókus u. 16-20, Budapest, Magyarország

      A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: BÁBEL Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni. A BÁBEL című produkció a XXI. század társadalmi kihívásaival szembenéző egyének és közösségek emocionális állapotát kívánja letapogatni. A „bábeli zűrzavarban” a személyes megélésünk sokszor nagyon hasonló, mivel a legfontosabb ember tényezők tekintetében a világ minden táján szinte egyformán érzünk és gondolkodunk. Minden közösségben a kötődéseink, szeretettel teli kapcsolódásaink, […]

  • BÁBEL – XXI. Magyar Táncfesztivál, Győr

    Győri Nemzeti Színház, Nagyszínház Czuczor Gergely u. 7, Győr, Magyarország

      A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: BÁBEL Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni. A BÁBEL című produkció a XXI. század társadalmi kihívásaival szembenéző egyének és közösségek emocionális állapotát kívánja letapogatni. A „bábeli zűrzavarban” a személyes megélésünk sokszor nagyon hasonló, mivel a legfontosabb ember tényezők tekintetében a világ minden táján szinte egyformán érzünk és gondolkodunk. Minden közösségben a kötődéseink, szeretettel teli kapcsolódásaink, […]

  • FRIDA – Eiffel Műhelyház – Budapest

    Eiffel Műhelyház Kőbányai út 30., Budapest, Magyarország

    A DUDA ÉVA TÁRSULAT BEMUTATJA: FRIDA   látványszínház - mozgó festmények tárlata    A Frida Kahlo, mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis […]

  • A csodálatos Mandarin – Lucerne Festival – Luzern

    KKL Luzern, Concert Hall Europapl. 1, Luzern, Switzerland