Slam Poetry testközelben, A Gyáva és Shakespeare újratöltve… BEAVATÁS a Duda Éva Társulattól

A nagysikerű sorozat tovább folytatódik! A Beavató Színházi Bérlet keretében a diákok három különböző műfajú előadást nézhetnek meg, egy színház, egy tánc és egy „kísérleti” alkotást, melyeket drámapedagógiai foglalkozások kísérnek. Szakmai partnerünk a Szabad Kurzus Alapítvány.
Az idei programban a Nézőművészeti Kft személyes és sokkoló Gyáva című előadása lesz látható, a Slam Poetry Budapest képviselői egy rendhagyó est keretében alkotnak közösen a diákokkal, a Duda Éva Társulat pedig Shakespeare drámáját dolgozza fel nagyon egyedi módon.
A diákok a program keretében az adott műfaj egy-egy jeles képviselőjét is megismerhetik, személyesen találkoznak az alkotókkal és előadókkal, ezáltal közelebb kerül hozzájuk a színház világa. Az előadásokat saját élethelyzeteik, problémáik, az őket foglalkoztató kérdéseken keresztül dolgozzák fel.

Az előadások:
1. állomás:
2016. március 16. 19:00 Duda Éva Társulat/Movein Mission: LEAR– Átrium Film-Színház
2. állomás:
2016. március 22. 19:30 Nézőművészeti Kft – Gyáva – Thália Színház
3. állomás:
2016. április során Slam Poetry Budapest – Horváth Kristóf, Simon Márton, Pion István

Drámapedagógus: Gyevi Bíró Eszter

Felépítés:
– Előfoglalkozás és utófoglalkozások – osztályteremben
– Előadás megtekintése – színházban, az előadás játszóhelyén
– Slam Poetry közös kreatív foglalkozás – színházteremben

Várjuk középiskolás osztályok jelentkezését a programra!
Program ára: 3 előadás+foglalkozások összesen: 4500Ft/fő
Korosztály: 15-18 éves korig

Jelentkezés: Czveiber Barbara (Tel.:06-30-247-0040, e- mail:barbara@evaduda.net)
Jelentkezni csak a teljes programra lehet!

Nézőművészeti Kft: A GYÁVA
A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása
VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíja – 2011
ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díj – 2012
Egy fiatal fiú mesél a gondolatairól, érzéseiről, a családjával lévő ellentmondásos kapcsolatáról, és arról, hogyan kezdett drogozni, s milyen kínlódások árán sikerült leszoknia. És egy apa, aki mindezt végignézi, hallgatja és éli. Zavarba ejtően személyes párbeszédek és belső monológok, humoros és keserű helyzetek az élet rendhagyó sorsfordulatai közé ékelve. Hol csúszhatnak el a szándékok? Miért választjuk a „könnyebb” utat, ha úgy érezzük, az életünk zsákutcába ért?
Szereplők: Kovács Krisztián, Scherer Péter
Alkotók: Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit
Rendező: Scherer Péter

Duda Éva Társulat/Movein Mission: LEAR
Duda Éva Társulat és az Átrium Film-Színház közös előadása

Az előadás egy egészen egyedi formanyelvű műfaji kísérlet, melynek alapja a mozgás, a fizikai színház, és felvételről hallhatunk részleteket legendás Lear király előadásokból. Több ez, mint egy táncelőadás, több mint egy rádiójáték, több mint egy film, egy múltat és jelent összekötő kapocs, mintegy időtlenné téve a művet. A darab örökérvényű témája a hatalmi játszmák körül forog: hazugság, csalás, korrupció, árulás, kiszolgáltatottság, téboly.
Videó
Előadók: Duda Éva, Bora Gábor, Csuzi Márton, Gyöngy Zsuzsa, Góbi Rita, Rusu Andor, Stetina Szonja, Takács László, Téri Gáspár, Várnagy Kristóf
Koreográfus: Csuzi Márton
Rendező: Szőcs Artur


SLAM POETRY

A programsorozat utolsó foglalkozása – rendhagyóan a másik kettőhöz képest – nem egy adott előadás, hanem a Slam Poetry hazai képviselőinek részvétele köré épül. A program központi pillérét a közös munka alkotja. A diákok feladata a slammerektől kapott szövegek lefordítása a film nyelvére: a szövegek alapján kell snitteket írjanak és szereposztást készítsenek, a fő cél pedig az így létrejött, saját kisfilmjük jeleneteinek eljátszása.

Fotó: Pereszlényi Réka


A Slam Poetry igen népszerű a fiatalok körében, meghatározó szerepet tölt be a verskultúra, valamint a kortárs magyar irodalom népszerűsítésében (sok slammer aktív résztvevője a hazai irodalmi életnek), emellett nem elhanyagolható a műfaj szerepe a közéleti kérdések iránti érzékenyítésben sem.

Résztvevők: Horváth Kristóf, Simon Márton, Pion István


Fotó: Máté Péter
Simon Márton videó
Pion István videó
Horváth Kristóf videó