Simeon próbanapló

simeon_ea_domolk_daniel_WEB_001Tamás fél lábon a terem közepén. Marci szemben vele, két lábon járó figyelem, arcán rejtélyes félmosoly, az is a keze mögé rejtve. Elkezd szólni Sarkadi szövege – de a beszélő sem nem a dráma főhőse, János, sem nem Simeon, és nem a többi szereplő közül kerül ki. Valójában egyszerre mind: valamiféle zanzásított, komplex, soha nem létezhető személy, akinek a szavait más-más, egyébként elkülönülő életek filozófiái szövik sűrűre. Amit mond: tömény, egyszerre intim és személytelen igazságkeresés, amely a nagy abszolútum kutatásától a mindennapi élet szánalmasan apró-cseprő, pótcselekvésként generált problémáiig ível. Van-e szabad akarat, s a tudatos önpusztítás válasz-e arra, ha van? Válasz-e arra, ha nincs? A rossz fogakat ki lehet húzni – de le lehet-e számolni a rossz gondolatokkal? Marci előtt furcsa, titkosíráshoz hasonló „kotta”, a táncosok különös számkombinációk alapján tájékozódnak a koreográfiában. Ismétlődő, finom gesztusok – mint a szemcsék a kaleidoszkópban. Az időt és a teret egy matematikai rendszer strukturálja – és ettől a legkevésbé sem lesz mégsem hideg vagy mechanikus az egész. Kísérletnek sem utolsó: megnézhetjük, mi történik akkor, ha a karaktereket felhúzzuk, mint a játékbabákat, és útjukra indítjuk ebben a különös rendszerben – hang nélküli testek keringenek egy több szólamban beszélő test körül. És az történik, hogy végtelenül emberi marad az így létrejött „gépezet” – az élet szívós dolog, több kell ahhoz, hogy ki lehessen vonni a képletből. Mondjuk egy tőr.
Kiss Orsolya

Bővebb információ: ITT