VIRTUS

Alkotótársak:
Tűzmadarak – Szirtes Edina Mókus – Kunert Péter

tánc-cirkusz

A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel.


A kortárs tánc területén jól ismert csapat a levegő meghódítására vállalkozva a gravitáció erőinek legyőzését virtuóz magasságokban keresi, miközben virtuóz módon, hatalmas gólyalábakon néptáncol, mindezt pedig életörömmel teli virtuóz élőzenére teszi. Az alkotók-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket.
Igazi kelet-európai virtus magyar lelkületből: fellengzős érzelmek, hősködő ritmus, bánatos kesergés, dicső cirkusz, és mindez virtuóz táncokkal és játékos beavatással minden korosztálynak.

légies, temperamentum, látvány

„Nem csoda tehát, hogy a Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus.” Komjáthy Zsuzsanna, Tánckritika.hu

Alkotótársak:

fotó: Dömölky Dániel

Tűzmadarak
Zoletnik Zsófia és Mező András több mint 12 éve foglalkoznak előadóművészettel, jártasak a hagyományos dobálós zsonglőrködés, a forgatós zsonglőrtechnikák, a tárgymanipuláció terén, foglalkoznak talaj és partnerakrobatikával és a levegőakrobatika terén is vannak tapasztalataik. A méltán híres Tűzmadarak zsonglőrcsapat alappillérei és az underground cirkusz világába néhány éve berobbant Freak Fusion Cabaret ötletgazdái és mozgatórugói is egyben. A kortárs cirkusz egyedülálló és szinte egyetlen hazai képviselői.


Fotó: Lukács Dávid

Szirtes Edina Mókus

Énekes, hegedűművész, az egyik legsokoldalúbb művésze a hazai világzenei életnek. Gyermekkora óta tanul zenélni, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázott és 2006-ban alapította meg Fabula Rasa nevű zenekarát, melyre az eklektikus zenei világ, a folklór ritmikái és témái jellemzőek, és akikkel 2010-ben Fonogram díjat kapott. 2012-ben elnyerte az Artisjus Év Könnyűzeneszerzője Díját, melyet először ítéltek meg nőnek. 6 albuma jelent meg önállóan vagy zenekarával közösen, de több mint 40 lemezen közreműködött előadóként vagy zeneszerzőként.


Fotó: Nagyillés Szilárd


Kunert Péter
Autodidakta zeneszerző, elektronikus zenei producer, basszusgitáros, gitáros.
Színházi pályája 1995-ben kezdődött a Bodó Viktor által alapított Ad Hoc
Társulatban, első filmzenéit a Krétakör produkcióihoz írta. Mintegy 50 táncelőadás,
színdarab, rádiójáték, dokumentumfilm és játékfilm zenéje köthető a nevéhez.
Underground triphop formációja, a Sadant 2008 és 2012 között a jelentősebb
budapesti klubok és fesztiválok mellett a szerbiai Exit Fesztiválon is fellépett.
Társproducerként és hangszeres zenészként 2008 óta dolgozik együtt Akkezdet
Phiaival, 2012 óta az Elefánt zenekar tagja, rendszeres fellépő Slam Poetry esteken.
2003 óta Duda Éva koreográfus állandó alkotótársa, több mint 10 előadást jegyeznek
közösen.


Előadók: Egyed Bea, Jessica Simet, Simkó Beatrix, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Csuzi Márton / Rusu Andor, Újvári Milán, Kecskés Ábrahám
Cirkuszművészek: Zoletnik Zsófia, Mező András (Tűzmadarak)
Tér, díszlet, látvány: Duda Éva
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter
Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs / Bede Péter / Nagy Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi
Fénytervező: Payer Ferenc
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix
Cirkuszi trénerek: Linda Sander, Kiss Gergely, Kovács Tamás, Kecskés György, André Rolland
Cirkusztechnikai szakértő és kivitelező: Vladár Tamás
Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Koreográfus-rendező: Duda Éva

Külön köszönet: Makovínyi Tibor, Kicska Miklós

Galéria