Mesh

MESH

Öt táncos hangolódik a térben egymásba épülő rendszerekként illeszkedve és összeolvadva, mint a folytonos együttműködésben és kapcsolódásban áramló, utat kereső részecskék. A fegyelmezett, kiszámított utazás a figyelmünket a tér- és időérzékelésre irányítja, az itt és most megtapasztalására hív.


“Számomra szakmai csemege az előadás, mert érteni vélem a mozdulatok és a tér birtokba vételének viszonyát, lelki szememmel látom egy-egy mozdulat távolba elnyúló, téralakító meghosszabbított hatásmechanizmusát, és élvezem a mozgó testek olajozott fogaskerék-illeszkedését. Ez utóbbi „mozgó puzzle” a Meshben finom arányérzékkel gyarapszik szerteágazó (térfoglaló) konstrukcióvá.” Kutszegi Csaba, Tánckritika.hu

A Mesh című kreáció alkotópárosa a spanyol Maria Campos és a libanoni Guy Nader. A tánc nemzetközi élvonalába sorolható alkotók munkáit a letisztult, intellektuális és egyben elegáns megfogalmazásmód jellemzi. Guy a színházi világon keresztül érkezett a tánc világába, színészként, rendezőként kezdett dolgozni, majd 2009-tól társalkotója Maria Campos koreográfusnak.

Előadók: Csuzi Márton, Gaál Júlia, Darabont Áron,Jessica Simet / Vitárius Orsolya, Várnagy Kristóf / Taba Benjámin
Zene: Miguel Marin
Fénytervező: Kovácsovics Dávid
Jelmeztervező: Fazekas Endre
Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Koncepció, Koreográfia: Guy Nader, Maria Campos

Galéria