BLURRY

A közösség és az egyén harca végeláthatatlan történetekkel van tele. A kiszolgáltatottságunk, emberi mivoltunk elvesztésének ábrázolása egyszer elringat, másszor pedig kíméletlenül felráz és ráébreszt a mindennapok harcára. Nyers, erőteljes mozdulatok, hirtelen és váratlan váltások a jelenetek között, melyek szándékosan kizökkentenek a komfortzónánkból, láttatva, hogy nem mindig éles a határ a képzelet és a valóság megjelenése között. Ösztönszerű, elsöprő erő mozgatja a szereplőket, akik az ismerős érzéseket kendőzetlen őszinteséggel fogalmazzák meg. Quan munkája szokatlan, különleges, és egyszerre szép és mégis dermesztő.


Koreográfus: Quan Bui Ngoc

“2016 őszén lehetőségem volt megismerkedni és együtt dolgozni a Duda Éva Társulattal egy általam vezetett workshop keretein belül. A táncosok teherbírása és az újdonságokra való nyitottsága lenyűgözött, ami arra sarkallt, hogy a velük való közös munka folytatódjon. A ’Les Ballets C de la B’ tagjaként, és a velük való több éves munkát követően sajátos művészi munkamódszert kezdtem el kidolgozni, ezt szeretném a Duda Éva Társulat esetében is alkalmazni.
Jellemzően munkáim forrását az emberek adják, akikkel együtt dolgozom. Az ő történeteik, fantáziáik és álmaik foglalkoztatnak. Egy új kreáció során, mikor megosztjuk egymással ezeket a történeteket és álmokat, arra törekszem, hogy olyan erős ötleteket keressek ezek között, amelyek továbbvihetők, fejleszthetők az improvizációkban. A bemutató mozgásanyagának lekötését vagy az improvizációk meghagyását a táncosoktól teszem függővé, azt preferálva, amiben otthon érzik magukat, ami jól áll nekik.
Munkám témáját igyekszem úgy választani, ami előadóként nagyon személyes és intim vonatkozású, azonban a közönség számára könnyen felismerhető, átélhető. Bízom benne, hogy a néző képes azonosítani vagy felismerni magát az előadásban, ugyanis a darab értelmezésének szabadsága a nézőben személyes vonatkozású megfejtéseket eredményez.”

QUAN BUI NGOC 1976-ban született Hanoi városában, Vietnamban. Gyerekkorában a vietnami állami balettintézetben kezdte, majd 1996-ban a Hanoi Operaházhoz szerződött. 1997-ben Bernadett Tripier hívására Franciaországban, az Istresi tánciskolában folytatja képzését, ahol kortárs tánccal kezd foglalkozni. Saját projektjei mellett a vietnami Operának is készít darabokat. 2002-ben találkozik Alain Platellel, és alkotótársként több darabot hoznak létre, többek közt a Wolf, Vsprs és a Pitié! is ekkor születik. Önálló műve a Jump and Fall címmel Juliana Neves-zal és Samuel Lefeuvre-rel. Rendszeresen dolgozik a dráma tagozattal a ghenti konzervatóriumban, amellett Belgiumban, Vietnámban, Svédországban és Franciaországban is tart kurzusokat.
Quan nem a forma tökéletesre csiszolására törekszik elsősorban, mégis rendkívül látványos és komplikált kompozíciókat készít, valamint technikailag is roppant magas szintű gyakorlatsorok elsajátítását várja el a táncosoktól. Munkáival felébreszti a fizikai, és érzelmi érzékelést, így akár új, ismeretlen területekre kalauzolva a résztvevőket és a nézőket. Extrém és egyben emocionális megoldásokra törekszik, úttörőként tartják számon hazájában és Belgiumban is.

Előadják: Egyed Bea, Simet Jessica, Csuzi Márton, Keresztes Patrik, Rusu Andor

Zenei szerkesztő: Kovács Jeromos
Fénytervező: Payer Ferenc
Jelmez: Kiss Julcsi
Asszisztens: Csák Bea
Nemzetközi kommunikáció: Vámos Janka
Produkciós Vezető: Czveiber Barbara
Művészeti Vezető: Duda Éva

Galéria