duda-eva-carneval

2010. Március 5. 19h, CARNEVAL

A KET 20. jubileumi évfordulójára készített CARNEVAL ismét szerepel a Nemzeti Táncszínház műsorán.

Jegyrendelés:

További információ:

Olvass tovább és nézd meg az előadásról készült videót

Eva Duda Lunatika

Mu Színház, 2010. március 3-4. 20h

A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között.

Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész.

Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás.

Azonosítás.

“A napnál világosabb, hogy az ember biológiai érdeke (hulljon a férgese) és morális igénye (mindenkinek joga van az élethez) mára kibékíthetetlen ellentmondásba került egymással, amely csak az egyik vesztével végződhet. Viszont a biológiai lény halála az erkölcsös (emberi) személyiség kipusztulását is implikálja, míg a mostani fogalmaink szerint értelmezett emberi erkölcsnek a halála nem ölné meg a biológiai lényt. Persze az is igaz, hogy ki akar ott ministrálni, ahol egyszer már misézett.”          Boskovitz Péter

Olvass tovább a bemutatóról és nézd meg a képeket

2009. november 20-21.  19:30, Az Ismeretlen

Eva Duda - The Unknown

A 2009. tavaszán felújított darab előadásai újra megtekinthetők a Közép-Európa Táncszínházban.

Jegyrendelés: 342-7163, cedt@chello.hu

duda-eva-carneval

2009. November 25-26. 19h, CARNEVAL

A KET 20. jubileumi évfordulójára készített CARNEVAL ismét szerepel a Merlin Színház műsorán.

Jegyrendelés: 318-9844, 317-9338, kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu, info@merlinszinhaz.hu

További információ:
Máriás Petra
marias.petra@t-email.hu

Olvass tovább és nézd meg az előadásról készült videót

carneval_hirdetes_web.jpg Bemutató: 2009. május 19., 20., 21. (20ó)
Merlin Színház

Ez elrajzolt játékcirkusz, életből attrakció, rikító kavalkád, ez bizalomjáték, beavatás, ez titkos légyott a tükörben, elvetemült robaj, fogak között szűrt köszönőviszony, tandem tűzharc, a szívlövés rajtad keresztül énbelém hatol. Ez harsány virágzás, lesből párbaj, az alvilág szófogadatlan nyomunkba ered. Úgy simulok, ahogy rántasz, dorombolom a ritmust, ringasd csak tenyeredbe zárt szögletes szívem. Varázsütésre maszkot váltunk, árnyékot sütkérezel körém, vadóc.

Hány arcunk van?
Hány arcunk lehet?
Hányat ismerünk?
Melyik valódi?
És vajon melyik irányít?

Read more

keep looking »
  • Eva Duda Choreographer

  • Language

  • Events Calendar

    • Events are coming soon, stay tuned!
  • Facebook Events

    September 14th -