Flashback interjú Duda Évával!

duda_flashback_PR_WEB_005_slider

“AZ ERŐVISZONYOK VÁLTAKOZÁSA FOGLALKOZTAT” – VILLÁMINTERJÚ DUDA ÉVÁVAL

Jön a Flashback premier

Április 23-án, 19 órakor, a Budapest Táncfesztivál keretében, a Nemzeti Táncszínházban debütál a Duda Éva Társulat új darabja.  Az Egy kiállítás képei alcímet viselő produkció Muszorgszkij azonos című zongoraciklusának felhasználásával készül, ám szabadon elrugaszkodik a választott anyagtól.
 

Ajánló a darab elé:
 
Visszatekintés a múltba, szorosan összekapcsolódva jelenünkkel, napjainkkal. Az előadás alapja Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve, mely fontos lenyomata egy korszaknak és életérzésnek. Mai szemmel és érzékekkel fogalmazzuk újra a múltat idéző zenei tételeket, letűnt korok világát rajzoljuk át szürreális képek formájába öltve. A Flashback történetiség nélküli etűdök sora, mely a hatalom és az elnyomás képeit villantja fel.
 
 
Duda Éva válaszol:
 
Flashback – Egy kiállítás képei című új bemutatód a Budapest Táncfesztivál keretein belül lesz először látható. A fesztiválra készülő előadáshoz Muszorgszkij zongoraciklusa adta a kiindulási alapot. Tehát rendelkezésedre áll egy zenei keret, ami viszont szorosan kapcsolódik festményekhez, így áttételesen több művészeti ágat is érintesz. Hogyan kezdett el foglalkoztatni ez az anyag?
 
Duda Éva: Korábban a Faunt is ennek a fesztiválnak a keretein belül mutattuk be, a Flashback pedig egy újabb együttműködés a Nemzeti Táncszínházzal. Olyan zenei anyagot kerestem, amely konkrét tételekből áll, ugyanakkor szabadon kezelhető. Próbáltam teljesen szűz füllel hallgatni a művet, az alapján dolgoztam, amit a zene súgott. Van, amelyik tétel kifejezetten rímel az eredeti képre: például A gnóm esetében, de Az öreg kastély nálam egy szerelmi duett, a Promenád pedig csak a nyitányban kapott helyet. Megengedtem magunknak, hogy saját képeket fessünk a zenék által. Muszorgszkij művét elképesztően drámai, igazi színházi zenének tartom, és az volt a célom, hogy ebből kiindulva nézzünk rá kicsit más szemmel, ahogy ma érzékeljük ezt a saját korát meghaladó, több mint száz éves, erőteljes hatású zenét.
 
A Muszorgszkij-tételeken kívül más zenei alapokat is felhasználtok?

 
Duda Éva: Eredendően más zenék is bekerültek volna, különböző szerzőktől, de végül úgy éreztem, hogy túl eklektikus lenne. Így még régi munkatársam, Kunert Péter munkái kerültek bele, és a Muszorgszkij tételek zongorás verziói, tehát sem a Ravel-változatot, sem más nagyzenekaros változatokat nem használtunk fel. Az előadás zenei vezetőjével, Dinnyés Dániellel újra felvettük az összes tételt, változtattunk picit a tempókon a koncepcióhoz igazítva. A két zenei világnak kell finoman találkoznia: a mai elektronikus hangzásnak és a klasszikus zenének. Többnyire a modern zene vezeti át a tételeket, ezt használom a nagy képek között, de önállóan is megjelenik.
 
A ciklus összes tételét beépíted az előadásba?

 
Duda Éva: Nem használom fel az összes tételt, picit több mint a felére dolgozunk, de kihagytam például A limoges-i piacot és A kijevi nagykaput is. Elég szabadon kezeltem az anyagot, érzésre válogattam, aszerint, hogy mit kívánt a tartalom. Bekerültek viszont zenei kommentek is Dani által: például A gnóm-tételt rövidnek találtam, így megkértem, hogy írjon hozzá egy kommentárt, így ez az epizód hosszabb lett az eredetihez képest.
 
A képek sorrendjén is változtattál.

 
Duda Éva: Egy teljesen új dramaturgia alapján következnek a jelenetek és képek, ezekhez igazodnak a zenék, nem akartam megkötni a saját kezem. Azért is ez a címe az előadásnak, hogy Flashback, azaz visszatekintés: visszatekintés Muszorgszkij zenéjére, de picit visszatekintés a múltba is, egy szűkebb értelemben vett flashback a múlt századról, de mondhatnám akár általánosan is a múltat. Pillanatfelvételeket csinálunk a múlt azon részeiről, amelyek jelenleg foglalkoztatnak. A kontextus, ami szorosan összefűzi a tételeket, a hatalom és az elnyomás viszonya: közösség kontra egy vezető, vagy akár mikrokörnyezetben is, például egy adott kettősben ki kit manipulál. Milyen erősen életünk része a birtoklás, vagy a kiszolgálás és kiszolgáltatottság, ez a központi téma ebben az előadásban.
 
Említetted a történeti visszatekintést. A próbát nézve, a különálló etűdökkel párhuzamosan egy konkrét Holokauszt-történet szálai is felfedezhetők.
 
Duda Éva: Az előadás nem egy konkrét politikai vagy történelmi eseményre reflektál, hanem arra, ahogyan a történelem ciklikusan megismétli önmagát a századok során, a civilizáció kezdeteitől napjainkig. Időnként felnövekszik egy-egy hatalmi rendszer, akár önkényuralom, majd hanyatlik, és a pillérek szétesnek, ami fent volt, utána lezuhan, ez a természetes. Ez a politikai és társadalmi vonal csak finoman ágyazódik bele a darabba, mert arról is szó van, hogy két ember között hogyan alakulnak alá- és fölérendeltségi viszonyok. Tulajdonképpen ennek a dominanciának a kérdése, az erőviszonyok váltakozása foglalkoztat leginkább. De mindezt nem szeretném túl konkrétan – a táncnak amúgy sem tesz jót a nagyon direkt kifejezésmód.
 
A Flashback nem csak gondolatilag, de technikailag is tartogat érdekes kihívásokat: a kortárs táncot ezúttal a klasszikus balettel kombináljátok, és először használ a társulat ún. spicctechnikát. Ez a felhasznált anyagból következik, vagy régebbi terved volt így dolgozni?

 
Duda Éva: Egy ideje már játszottam a gondolattal, de nem volt meg hozzá az a téma. Ennél az előadásnál kerestem egy olyan gesztust, ami a test torzítását mutatja meg kívülről, de közben ez a torzítás megjelenhet külső, formai szépségként, esztétikailag kellemes élményként is. A balettcipő is hasonlóan működik számomra – képes torznak vagy akár erotikusnak is mutatkozni. Nagyon élvezem, hogy spicctehcnikával is tudunk dolgozni, és egyébként az összes lábbelinek hangsúlyos szerepe van az előadásban.
 
Más látványelemekkel is megtámogatod ezt a kettősséget?

 
Duda Éva: Látványban erős, de szcenikailag kifejezetten egyszerű lesz a produkció, szinte nincs díszlet, és ez az előadásnak monokróm világot kölcsönöz. Szinte mindig szeretek használni egy-két szimbolikus tárgyat, ami nem csak használati tárgyként van jelen, de kapcsolatot létesít a táncosok között és tartalmilag illeszkedik a koncepcióhoz. Jelen esetben két nagyon erős elemmel dolgozunk: nagy, fekete kabátokkal, illetve lábbelikkel, azon belül is főleg a spicc cipő hangsúlyos. Ezek többféle minőségben hol segítik a koreográfiát, hol kifejezetten akadályozzák az emberek mozgását, fontos ez a kettősség: hol emelkedettséget, lágyságot, hol a mozdulatok meghosszabbítását segítik elő, hol viszont gátat és akadályt teremtenek. A kabát nem mutatja meg teljesen a testet, a spicc cipő pedig egyszerre tudja nagyon légiessé, elemeltté tenni a koreográfiát, egy következő képben viszont már agresszív jelkép tud lenni. A kabát teljesen közhelyes dolog alapvetően, az egyik legnagyobb klisé a színpadon, de így, hogy végig van vezetve az egész előadáson, bármilyen közhelyes tárgyról legyen is szó, ha sokféleképpen kezded el használni, különféle funkciókban, akkor teljesen másképp is működik. Ha már több sztori kötődik hozzá, más jelentéstartalmakat kap, és nem egy szimpla ballonkabát lesz, amiben belép egy szereplő, sőt nem is pusztán egy jelmez már.

Az interjút készítette: Kiss Orsolya