Társulat

Tagok

Csuzi MártonGulyás AnnaJónás ZsuzsaMikó DávidSimkó Beatrix

Jenna JalonenCsák Beatrix

Duda ÉvaKunert Péter

Vendég művészek:

Bora GáborBordás Emil l Grecsó ZoltánLázár EszterMezei BenceZsíros Gábor

A Társulat

A csapat a 2009 / 2010-es színházi évad során formálódott társulattá Duda Éva kezdeményezésére, aki független alkotóként, a színházi világ különféle műfajaiban jártas művészként, számos hazai és nemzetközi, nagyszínpadi és kis létszámú progresszív előadás koreográfusaként vált ismertté. Az alkotó 2009 őszén bemutatott Lunatika című díjnyertes előadását követően hívta életre önálló formációját: ezt a lépést a folytonosság igénye, az intenzív gondolatcsere és a kreatív munka eredményessége tette szükségessé és időszerűvé.

A társulat magját neves táncművészek és ifjú tehetségek alkotják, az alkotóközösségben pályájuk elején járó fiatal, dinamikus és sokrétű előadók, valamint komoly szakmai múlttal rendelkező, ismert, tapasztalt művészek dolgoznak együtt és hatnak egymásra. A társulatot éppen a tagok sokrétű tapasztalatának köszönhetően energikus, szuggesztív előadói jelenlét, magas szintű technikai tudás és nyitottság jellemzi.

Előadásaik jellemzője az intenzív partnering, érzékeny és drasztikus reakciók, az erős és pontos fizikalitás, a figyelem, és az individuum megközelítése. Produkcióikat a lendületes és váratlan váltások jellemzik, a teljes mozdulatlanságtól a rendkívül energikus, gyors és komplikált motívumokig. Elegyítik a kortárs és modern technikák különböző elemeit, gyakran merítenek akár utcai táncokból, különféle autentikus néptáncokból vagy éppen harcművészeti irányzatokból. Az egyedi vizualitás és különleges világítási tervek szintén előadásaik elmaradhatatlan jellemzői. Az újító törekvésű kísérletezés mellett a tiszta kommunikáció, a kreatív és személyes megoldások, valamint a minőség a társulat védjegyei. A nézőkkel való intenzív kapcsolat pedig az előadók számára lételem és motiváció.

2011

  • A “legfiatalosabb életérzést sugárzó” táncelőadás, STOP N GO (A Tánc Fesztiválja, Veszprém)
  • Harangozó Gyula-díj, Jónás Zsuzsa
  • 2010

  • Lábán Rudolf díj, Lunatika
  • Koreográfus-díj, Lunatika (A Tánc Fesztiválja, Veszprém)
  • Évad Alkotója Díj, Duda Éva
  • Évad táncművésze, Jónás Zsuzsa
  • Évad táncművésze, Bora Gábor
  • 2009

  • Harangozó Gyula-díj, Duda Éva
  • Külföldi vendégjátékok

    2011

    Lunatika

    Flota Festival – Szlovénia, Ljubljana
    Zagreb Dance Centre – Horvátország, Zágráb
    Figura Stúdió Színház – Románia, Gyergyószentmiklós

    Overdose

    Amman Dance Festival – Jordánia, Amman

    Mozaikok (Lunatika, Overdose, Faun)

    Párizsi Magyar Intézet – Franciaország, Párizs

    tarsulati fotó

    2010 Duda Éva Társulat - Dömölky Dániel

    Comments are closed.